Rólunk

Rólunk

Az schdesign a Simonyi Károly Szakkollégium kreatív alkotóműhelye. A szakkollégiumunk egyetemi hallgatókból álló szakmai szervezete a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán működik, öntevékeny szakmai köreiben a hallgatók egyetemi tanulmányaikon túlmutató tudáshoz jutnak, közösségi eseményeken vesznek részt.

Körünk UI, UX, illetve digitális designnal foglalkozik. Célunk lehetőséget biztosítani, hogy a kódolás, forrasztás és szerver-konfigurálás mellett tagjaink a művészetet is be tudják emelni technológiai tudásuk mellé.

A kör működése

A körön belül három fő terület (divízió) különíthető el, melyeket egy-egy tapasztalt szakmai mentor vezet, aki folyamatosan figyel a tagok munkáira, a szükséges visszajelzések és fejlődési lehetőségek biztosítására:

Grafika: ezen a területen főleg plakátok, nyomtatott vagy webes grafikák készítésével, teljes arculattervezéssel, logókészítéssel, a tipográfiával és a retusálással ismerkedhetsz meg. Két fő eszközünk a Photoshop és az Illustrator, ennek megfelelően a divízió is a raszteres és a vektoros irányvonal mentén osztható két részre.

Webdesign: frontendek tervezésével és user experience designnal foglalkozó divíziónk.

3D: Itt a 3D modellezéssel ismerkedhetsz meg - az már mindegy, hogy játékfejlesztéshez, videókhoz vagy bármi máshoz szeretnéd ezt használni.

Ezek mellett azonban találhatsz az schdesignban kiadványszerkesztéssel, animációgyártással, videós utómunkálatokkal vagy mobildesign-fejlesztéssel kapcsolatos munkákat is.

A közös munkát nagyban meghatározzák a beérkező projektek is. Ezekre minden körtagnak lehetősége van jelentkezni, így kisebb munkákat (egy rendezvény plakátjai vagy egy kör weboldalának elkészítése) egy vagy több divízió emberei vállalnak el, míg a nagyobb feladatokra (Simonyi Konferencia arculata, Schönherz Qpa arculata) a divíziók gyakran összefognak és dedikált csapatokat hoznak létre.

Hogyan csatlakozhatok?

A Simonyi Károly Szakkollégiumba (és az schdesign-ba is) a tavaszi félév elején van lehetőség csatlakozni. Ekkor indul egy több hetes tanfolyamsorozatunk, ahol a téged foglalkoztató témákról vehetsz részt gyakorlati oktatásban. Hogyha az itt nyújtott jelenlét és teljesítmény alapján a körbe illeszkedő embernek találunk, onnantól kezdve újoncként te is látogathatod gyűléseinket!

Fontos azonban azt tudnod, hogy a körbe senki sem született designerként kerül be, mindenki tanulás árán válik azzá, amit mi a tanfolyamokkal, workshop-okkal és a szakmai mentorálással segítünk. Nem baj, ha nem értesz semmihez vagy épp csak ehhez vagy ahhoz, itt az idő, hogy megtanulhass mindent!

Mivel kereshetlek benneteket?

Szeretne a köröm egy új weboldalt, de kellene hozzá egy jó design is! (Magát a weboldal backend-ét mi nem készítjük el, csak a kinézetért és a frontend-ért felelünk.) Szeretne a köröm egy új logót vagy egy teljesen új arculatot! Szeretnék egy jól kinéző plakátot / pólót / falat / szórólapot / oklevelet / kismacskát / kutyafülét, nem csinálnátok hozzá grafikát?! Készítek egy új mobil alkalmazást / asztali szoftvert. Milyen legyen a felülete? Először is vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén, a többit majd megbeszéljük! :)